Álmok...

Talán veled is és sok más emberrel megesett már... a kudarc. A kudarc ami a legkilátástalanabb helyzetben a legrosszabbkor jelentkezik...pedig senki nem hívta. Talán megfordul a fejünkben ilyenkor hogy itt már nincs tovább és feladjuk. Én személy szerint halmozom a kudarcokat. Sorra jönnek szörnyűbbnél szörnyűbb helyzetek. Mindig próbálok kapaszkodni valami jóban. Mindig várom a sors segítségét. A sors keze....felkarol..aha háát nem. ne is várjátok a segítséget. Több éve élek így hogy reménykedek. Bízom benne hogy következő reggel felkelek és új ember leszek. Megszűnnek a gondok. Mosolyogva gondtalanul ébredek fel. Az arcom kisimul a stresszes sémaszerű napjaim után. Kimegyek a teraszra kertbe bárhova köntösben és egy mamuszban...iszom egy forró kávét elszívok egy cigit. A gyermekeim mosolyogva kérnek reggelit és együtt megreggelizünk. Aztán bűbájosan játszanak a kis szobájukban, amíg én megfőzöm az ebédet... rendbe teszem a lakást,és ők még mindig mosolyogva ülnek az asztalhoz. Megebédelünk, aztán elmosogatok együtt pihenünk a kanapén majd óriásit játszunk!!! Kirándulunk és van türelmem minden kérdésükhöz, még ha számomra butaságnak tűnhet. Én csupán jó anyuka szeretnék lenni. De annyi az elvárás, hogy nem tudok megfelelni. Teperek, küzdök....a saját lelkemmel és testemmel. Mikor már nem csak fizikailag de lelkileg is elfáradtam, nem tudom mihez kezdjek. A torkomban csomó,a gyomrom összeszűkül az idegtől. És csak túl akarom élni a napot. Minden reggel ugy kelek fel,hogy csak ezt éljem túl. Aztán mikor eljön az este nem az előbb leírt álmokhoz hasonlóan történnek a dolgok,hanem ráébredek, hogy nem vagyok jó anya,hogy korán hittem hogy megfelelek .
Ja és persze észrevehetted az eddig olvasottakban nem szerepelt egy társ sem... igen... ez a másik probléma. A bizalmatlanság. Az összes csalódás... a fájdalom a bánat a megalázkodás a megfelelés a temérdek kín. A bezártság és titkok tömkelege. Tudjátok mi az mikor nem tudtok mosolyogni? Mikor elfelejtitek milyen csodálatos a napsütés, az eső hangja, a csiripelő madarak? A parkban egymást kézen fogva sétáló 80 éves házaspár akik 60 éve boldog házasságban élnek mert őők még tudtak szeretni. A gyermekek vidám kacagása a játszótéren! A kutyusok ugatása. a szél hangja. A hóesés, a hógolyózás a szánkózás? Ezek felbecsülhetetlen dolgok... és én ezt mind elfelejtettem.

ÉS NEM CSAK EZT.... hanem azt is .... mennyire hiányzik egy ölelő kar a mindennapjaimból. Egy biztonságot nyújtó ölelés. Egy csók ami mosolyt csal az arcomra akkor is ha nem vágyom semmire. Egy finom puszi a vállamra vagy nyakamra mikor csak bolyongok a lakásban céltalanul. Nem túl nagy kérés igaz?! De ez mind csak álom... Egy gyönyörű szép beteljesedetlen álom. Emlékszem gyerek voltam..néztem a romantikus filmeket és elképzeltem hogy nekem lesz majd egy ilyen fiú az életemben mint a filmekben. Elképzeltem az életem, ahogy körbe utazom a világot egy lakókocsival. A szerelmemmel ketten a világ ellen. Elképzeltem ahogy felnőtt fejjel is megkergetjük egymást egy falat csirkecombért, vagy az utolsó csokiért vagy gumicukorért. Ahogy egymás arcába nyomjuk a fagyit . Elképzeltem egy teljesen gátlásoktól mentes szerelmeskedést. Egy spontán felindulás utáni vágy következtében. Amikor azt se tudjuk mit és miért csinálunk de tudjuk hogy jó. Azt kívánjuk soha ne legyen vége. Elképzeltem ahogy a pénzünk hiányában csak egy tekerős gyűrűvel kéri meg a kezem egy vízparton a naplementében vagy napfelkeltében. Aztán egy jól megalapozott de mégis spontán jövőkép felépítése.KETTEN ahogyan nekiindultunk ennek a csodás kalandnak.
Igen elkalandoztam... olyan szép lett volna ha így alakul. Sosem akartam vagyont,se luxust. Én csak boldog akartam lenni. Egy sima átlagos lány aki boldog! És ezeket a minimális igényeket sem tudtam biztosítani magamnak..A boldogságot és kiegyensúlyozottságot. Itt állok a válóper kapujában...egyedül nevelgetve két csodálatos lányomat a kilátástalanság kelős közepén.És nem tudom mihez kezdjek. Nem tudom merre induljak. Előttem utak százai és nem tudom előrébb tenni a lábaimat. Földbe gyökereztek és én félek. Nem szeretnem elveszteni a gyermekeimet. Szeretem őket még ha néha teljesen kiborítanak. Nekem ők a biztos pontok az életemben. Értük KELL élnem. A biztonságukért,és boldogságukért.
Éjszakákon át gondolkodtam a megoldáson. De nem jut eszembe semmi...Csak rugózik az agyam... forognak a gondolatok a fejemben de nem látok fényt az alagút végén !