...Ő...

..A semmiből hirtelen megjelent,nem számítottam rá,nem akartam.Igyekeztem távol maradni tőle.

Jól is ment,büszke voltam magamra,mikor túl közel éreztem hátra léptem egyet. Nem is olyan nehéz ez...

Eljött hát a másnap.... és az azt követő nap,még mindig sikeresnek éreztem magam. Végre sikerül teljesen a magam urává válnom. Mosolyogtam...boldogan indultam neki a reggeli futásnak. Szántóföldek mellett kocogtam,láttam fácánokat,őzeket,szarvasokat. Igen! Kiáltottam legbelül: Érkezik a nyár!-ők is érzik.

Futottam,sebesen suhant a szél a fülem mellett,hajamat arcomba fújta a szél és a lejtőhöz értem. Magammal versenyeztem. A testemmel és a lelkemmel. Játszottunk. Nagy lendülettel megindultam. A hajam gólyafészekké vált a fejemen. A zene dübörgött,a fülem lüktetett és a haj zuhatag fogságából előbukkanó, látható kis világdarabkákból arra következtettem,hogy egy rég óta járhatatlan erdei csapás felé futok. Fel akartam fedezni Én egyedül. Itt és most.

Mivel felmértem a távolságot tudtam,hogy már közel van,de mivel autó erre nem jár,sem vonat,sem vízibicikli na jó hagyjuk a felesleges viccnek álcázott terelést...erre a madár sem jár. Behunytam a szemem. Éreztem a zenét,ütemre léptem és talán hangosan is énekeltem a dalt...

Hirtelen óriásit huppantam és kinyitottam a szemem. Rémülten néztem magam elé. Ő az. Lehetetlen.

-Áu... valami megszúrt...

Mire észbe kaptam,felettem állt és a kezét nyújtotta. Mosolygott.. Az a gyönyörű szempár. Igéző mosoly. A kicsi mosoly ráncok a szeme körül . A fogai, a haja, az illata ... Te jó ég. Eddig akárhányszor láttam messze volt. Hiába éreztem magamhoz mindig közel...most van igazán itt. Tényleg közel van. Túl közel.

Jobbra balra forgattam a fejem hátha valamivel elterelhetem a figyelmét és felszívódhatok,eddig mindig sikerült. Hamar észbe kaptam,és nyitva tartottam a szemem amíg csak lehetett. Most valamiért nem megy.

-Gyere segítek..- Mosolygott továbbra is.

Felé nyújtottam a kezem,majd gyorsan visszarántottam és kedvesen közöltem,hogy minden rendben van,nagylány vagyok és fel tudok állni. Kacagásban tört ki. Igazi,őszinte nevetésnek tűnt. Magamra néztem és láttam,hogy csupa bogáncs lett a nadrágom egy kis sárral vegyítve.

Én is nevetni kezdtem. Ennél szerencsétlenebb nem is lehetnék,vagyis most vagyok igazán szerencsés..atya ég. Már megint majdnem megfeledkeztem arról ,hogy a magam ura vagyok.

Ilyen koszosan,bogáncsosan nem mehetek el hazáig. Kényelmetlen lenne a sok szúrós növény a ruhámban. Ez a hely mégsem olyan amilyennek hittem,csak a képzeletem játszott velem.Ő eléggé jártasnak tűnik,ahogy a bokrok felé intett és azt mondta tud egy kis patakot az erdőben és odavezet. Üsse kavics,szótlan maradok,így nem kell beszélgetésbe elegyednem vele. Elindultunk. A szeme sarkából végig figyelt. Gondolom érezte azt,hogy egyszerűen nem bírom levenni róla a szemem. Az izzadtság gyöngyözik a homlokán,a trikója feszül a mellkasán és a hátizmain. Nem szól Ő sem egy szót sem. Lassítottam a tempón,hogy elém kerüljön és még jobban szemügyre vehessem. Elképesztő. Nem bírok uralkodni magamon. Ahogy vállai és nyakizmai megfeszülnek tudom,hogy hátra fog nézni. Újra az a tekintet. Fel tudnám falni itt és most.

Mivel valamiért belém látott tudta hogy harcolok valamivel ezért végig bazsalygott. Felajánlotta,hogy segít kikecmeregni innen, mert fogalmam sem volt arról merről jöttünk.

Odaértünk a patakhoz. Ekkor el kezdtem bénázni a bogáncsok ki szedegetésévél,és a sár le csutakolásával.

Ő mindeközben meredten bámulta a fákat és bizonyára arra várt,hogy végre ki kísérhessen innen. Nyugtattam magam,ennyi vége. Valahogy innen kijutok aztán többé nem látjuk egymást. Túl veszélyes ez a férfi rám nézve. Olyan könnyen bele tudnék habarodni....de nem..mert én tudok uralkodni magamon. És amúgy is...jó nekem egyedül. Mikor végeztem és útra kész állapotban voltam,hajamat lusta kontyba fogtam és halkan odasúgtam neki ,hogy indulhatunk. A suttogásra egy apró váll simogatással reagált és elindultunk.
Valamiért éreztem,hogy nem az lesz amit én elterveztem. Igyekeztem visszatérni a valóságba... Túl sokáig mentem el így is. Ez több mint amit az első pillanattól kezdve megengedtem magamnak. Nem lehetek itt. Arcomra kiült a rémület és Ő kérdőn nézett rám.
-Valami baj van ?-kérdezte.
- Nem, csak .... -hebegtem.
-Ne folytasd! - vágta rá. -Csak a most van! Nekem a jelenben kell kiélnem magam, mert a jövő nem létezik. -fejezte be.
Ez a szöveg.... ismerős. Mintha olvastam volna. Egyre ijesztőbbé kezd válni ez a sok fura egybe esés. Mély levegőt vettem.
-Miért mondtad ezt ?- kérdeztem.
-Te akarod,hogy ezt mondjam, Te is nagyon jól tudod. -nevette.
Kezdett világossá válni a kép... Tudtam,hogy nem helyes amit teszek. De sokat olvastam mostanában és eszembe jutott egy jó válasz az előbbi idézetre amit Ő mondott.
- Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz; ha megkapod, amit nem akarsz, szenvedsz; sőt ha pontosan azt kapod meg, amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké. - ez pont az a pillanat amit nem tarthatok meg örökké. De akarom, még ha utána szenvedni is fogok és mazochistának is titulálnak...Ez az állandó megfelelési kényszer. Szörnyű.Halkan mantrázom magamban: itt és most engem nem kérhet számon senki. Csak Ő. De Ő biztosan nem fog. Senki nem tudja mit akarok tenni csak én, és hamarosan Ő is. Azt hiszem.Csak a ma van. Csak a most van. Most vagy soha?!
Kiegyenesedtem,határozott mozdulattal kitéptem a hajgumit a hajamból a szemébe néztem és megkérdeztem:
- Neked van saját akaratod itt és most ? -meredten bámultam rá.
Vártam igazán vártam valamire és akkor odalépett elém. A szemébe néztem s Ő az enyémbe. Gyengédén megfogta az arcom,ujjaival óvatosan a fülem mögé tette a hajam és lassan a száját a számhoz érintette. Hosszú percekig ott álltunk így. Majd hátralépett és rám nézett . Ő már nem beszélt csak a szemével. Mintha valami különös erő szállt volna meg,eltűnt minden félelmem,nem aggódtam nem érdekelt mi lesz ezután.... Lassan közelebb léptem hozzá,végig simítottam a mellkasát, ujjaimmal átsétáltam a vállaira,onnan az arcára, szájára majd gyengéden magamhoz húztam és megcsókoltam. Ekkor varázsütésre minden felgyorsult és már csak annyit tudtam,hogy nincs más,csak Ő és én. Szeme ragyogása és a teste erőteljes hozzám tapadása. Olyan markáns,olyan férfias. Van valami nem e világi benne. Minden egyes mozdulata,minden egyes sóhaja egyre közelebb húzott hozzá.Kacér gyermeki mosoly húzódott a száján. Izgatottá,vaddá vált az eddigi erős megrendíthetetlen férfi arca. Egyre jobban tetszik. Olykor szorosabb olykor gyengédebb a fogása. Pont akkor és úgy váltakoztatja,hogy mindjárt.....
Csend lepte el az erdőt. Már lement a nap, hűvösebb lett az idő... csak feküdtem mellette és a szemébe néztem közbe a mellkasán játszott a kezem mikor hirtelen .........
óriási hangzavar..... furcsa mintha redőnyt húznának fel...de itt.....
mire a gondolatmenetem végéhez érhettem volna....
-Ébresztő....egész nap aludni fogsz,vagy azért jössz reggelizni?
....
Ő ....Még a mai napig nem jöttem rá ki Ő. Talán egyszer megtalál engem is Ő nem csak én Őt.