Egoista vagyok...
Volt időm magamba nézni egy kicsit mikor a naplementét bámultam. Na de félre értés ne essék nem a külsőmmel,vagy a lexikális tudásommal vagyok megelégedve. Isten ments. Alapvetően egy tök átlagos ember vagyok akinek esetleg Te is hiszed magad. De mégis van bennem valami ami más ,mint benned vagy bárki másban . Meg sem tudom valójában fogalmazni , hogy minek érzem magam. Állandóan az utamba sodor az élet valamilyen szituációt vagy épp egy személyt és mindig elhiszem ,hogy valakinek fontos lehetek. Mindig azt érzem azon személyek közeledéséből, hogy ez valami más. Nem kell félre érteni én nem a szerelemre gondolok, csupán jelenteni akarok valamit valakinek. Azt akarom ,hogy valaki azt éreztesse velem ,hogy érek valamit ,hogy fontos vagyok. Csak egy fikarcnyi viszonzást szeretnék. Amennyi energiát,erőt belefektetek bizonyos személyekbe lassan belefáradok. Nem azt akarom ,hogy az égig magasztaljanak, vagy dícsérjenek lépten nyomon. Csupán annyit szeretnék ,hogy valaki esténként felhívjon ,hogy amúgy aludj jól és köszönöm ,hogy vagy nekem. Már úgy vagyok vele , ha nem is őszinte és nem is igaz akkor is csak a tudat , hogy valakinek érek valamit. A lányaim és a családom természetesen meg van velem elégedve és szeretnek és érzékeltetik velem mindezt . Ez mondhatni természetes hisz a mi családunkban összetartunk.
És mindenki igyekszik mindenkivel jó viszonyt ápolni és éreztetni mennyit jelentünk egymásnak. De nekem mindig hiányzik valami az életemből. Nem akarok férjet és most jelen álláspontom szerint , mint említettem szerelmet sem . Csak valakit akinek fontos az , hogy jelen legyek az életében.
Volt egy férfi akivel minden tök sínen volt ,vagyis az elején úgy éreztem. Aztán mikor úgymond "mindketten megkaptuk" amit akartunk a másiktól alább hagyott a lendület. De én ezek után is jelen akartam lenni az életében, mint egy barát, egy haver vagy egy ismerős. Úgy éreztem a hozzám állásából ,hogy neki végre fontos vagyok. Igényli a társaságom , de kiderült mégsem és ez teljesen padlóra vágott. Azt mondta teljesen közömbös vagyok számára. Jobban összetört a szívem mint mikor a gyerekeim apjáról 5 év után kiderült, hogy abszolút nem az az ember akinek hittem. Sőt nem is ismertem. Mikor ezt a mondatot elolvastam: Nekem teljesen közömbös vagy, emberileg nem tudom , mert nem foglalkozom jelenleg mással csak magammal...
Egy óriási vihar tombolt bennem. Összerándult a gyomrom, nem is az idegtől hanem hirtelen elkapott a hányinger és mintha gyomron vágtak volna. Mintha ő állt volna szemtől szemben előttem és se szó se beszéd egyszer csak ökölbe szorította volna a kezét és egy hirtelen mozdulattal a bordáimba mélyesztette volna, de mindeközben láttam a mosolyát. Láttam a derült , boldog férfi arcot , és a szemében szikrázott az élet minden öröme. Holott Ő jelenleg pont nem a bolsogságáról híres. Nem is értem miért?!
Ilyen különleges embereket akarok magam köré. Nekem Ő pont elég lett volna önmagában egyedül is. Kiszámíthatatlannak tűnt de én mégis láttam előre minden lépését. Ránéztem és azt mondtam, fogalmam nincs mi zajlik benne , de tudat alatt éreztem legbelül minden apró rezzenését. A szemei olyanok voltak,mint egy nyitott könyv. Még mielőtt konkrétan kinyilvánította volna a közömbösségét felém én már előre elköszöntem tőle. Fel voltam rá készülve mégis fáj.
Ez olyan érzés mikor 2010. májusában megtudtam ,hogy Édesapám halálos beteg.. rá 3 hónapra el is ment. Tudtam , felkészítettem magam a távozására... mégis teljesen romba döntött... Egy ilyen távozásra nem lehet felkészülni . Sem a halált nem lehet elfogadni a beteljesedése előtt sem egy ilyen hirtelen távozást. Elvett belőlem egy darabot. Nem tudom miért, hiszen 1 hónap és 10 nap telt el azóta ,hogy először láttam őt.. A jó dolgokból keveset adnak. És ezzel tisztában is vagyok. De ennyire keveset?
Az első ember az életemben akit csak úgy , CSAK ÚGY akarok. Akartam.
Szörnyű érzés múlt időben beszélni róla.
Tudtam ,hogy eljön ez a nap. De túl hamar veszítettem el...
És akkor most kanyarodjunk vissza az első mondathoz...
EGOISTA VAGYOK.
Inkább úgy mondom , hogy a vendéglátás által rendesen belelátok az emberek lelkébe. Látom őket a pult másik oldaláról. Józan érkezésük és részeg,ittas távozásuk közötti eltelt időben minden percében jelen vagyok. Látom ahogy egyikük megszépül mások meg gusztustalan vulgáris polgárpukkasztó szörnyeteggé változnak .Lélekteken undorító szörnyeteggé.
Ezekre szeretnék kitérni.
Én és az egoizmusom abból fakad,hogy másokhoz mérten értékesebbnek érzem a lelkem. Nem tudom miért és honnan jött most ez a gondolatmenet vagy érzés de magával ragadott..és ezért akarok valami mást ,egy kicsivel többet abból amit érdemlek.....
