Ha majd nem leszek...

2020.05.15

Mikor megtudtam hogy jelen lesztek,

Kis vízcseppek voltatok a tengerben,

Porszemek a sivatagban,

s apró fuvallatok a melegben.

Olyanok akár a csillagok az égen,

Láttalak titeket, de nem értem el értetek.

Egymás után kétszer is eltelt az a 9 hónap,

Félve léptem be ebbe a csodás világba,

Nem ismervén mi rejlik az anyai szívbe.

Boldogsággal telt meg a lelkem,
Mikor mindkettőtök szeme tükrét megleltem.
Kék volt akár csak a felhőtlen ég,
Talán akkor fel sem fogtam még,
Anyának lenni meseszép.

Felfoghatatlan érzés ez az egész,
Ti ketten a boldogságom vagytok rég,
Eltelt már lassan 3 és 6 év,
és még mindig félve kérdezném,
Hogy kaphattalak meg titeket pont én.

Csodák vagytok nekem drága tündérkék,
Meg akkoris ha néha ideges lennék.

A felnőttek világa már nem olyan mesés,
Mint amilyennek elmeséltem régen én.
Az anyáknak néha nehéz a dolga,
Ha a sok teher a vallukat nyomja.

Néha sírok vagy épp kiabalok,
Tudjátok az soha nem a ti hibátok.
  Elofordulhat, hogy titeket is gyötör majd rossz álom,
Akkor anya mellett fejecsketek bármikor álomra hajthatjatok.
Anya mindig ott lesz még ha nem is látjátok,
  Mert a szeretetem irantatok olyan erős,
  Hogy hetedhét országon túlról megtalaljatok.

Ha majd egyszer el kell mennem végleg,
Nézzétek majd fel a csillagos égre.
Onnan nézlek titeket, anya két szépsége,

Ha bármikor könnyezne a szemetek,
A hűs szellő, mi lepergeti én leszek.
Akkor már én leszek a csepp a tengerben,
A porszem a sivatagban,
és az apró fuvallat a melegben. ❤️