Vallomás

de kezdődik újra a félelem és kétség.
 A megfelelési kényszerből is épp elég.

Akárhányszor felállok visszatér az álmom,
 ami miatt magamban mindig a változást várom.
 Sose leszek jó,és soha nem is voltam
 mindig volt amit hiányoltak.

Többször átvertek már és tiportak a földre,
 hiába voltam csupa szív és mindenkinek menedék. Ki rossz úton jár ,rá ez vár tessék.

  Én mindig más életét néztem,
 ezáltal a sajátom megsínylett.
 Hiába borulok már térdre,
 meg se hallja sem ő sem a béke.

 Újra kezet fogok a sorssal ,
 búval gyötörve de mégis mosolyogva.
 Hátha most már egyszer végre, 
 Rám is rám talál szememnek a fénye.

Felforgattad az életem,
 pedig én elrejtettem minden érzelmem. 
 Melletted újra bízni kezdtem, mikor lágyan megfogtad a kezem .

 Néztelek ahogyan mellettem fekszel,
 szemed csukva is egy életet mesélt el.
 Tudd meg azt ha mellettem vagy,
 mindent megkapsz amit csak akarsz .

 De nem vagyok más ...
 csak egy lány...
ki szeretni akar.