Veszélyes vizek

Megvan az az érzés mikor egy fél maraton után a rosszul vett levegő miatt,tűszúráshoz hasonló érzést érzel a bordád alatt?! Mikor teljesen hatalmába kerít és nem tudod mire vélni...mivel egyáltalán nem futottál?!

....

Nem akartam elfutni, nem akartam hátra lépni egy ici pici lépést sem ...mégis megtettem....és a bordámnak feszülő szúrós érzés a mostani pillanatig sem múlt el.

***

Csicseregnek a madarak, a fákat a szél lengeti...egy hölgy a kutyájával diskurál ,mit szabad és mit nem ....hallom...és álandóan félbeszakítja a gondolatmenetem.

Azt hinnéd a szabadban ülök egy tó partján,nézem a hömpölygő vizet,de ne tévesszen meg a természeti jelenségek együttese...mindezt a szobámban ülve az ágyon kucorogva írom.

Előttem van a multkori látkép... A halszagú,kádmeleg víz a sok lézengő alkoholista,hangos durrogó zajok amitől a hideg ráz és örülök végre a csöndnek ..DE...

Mégsem ez a legélesebb emlékképem arról a hétről.

***

Villámcsapás szerűen rombolt be a világomba...

Fájó derékkal,kedvetlen antiszociális hangulatban talált rám a fény az éjszakában.

Lelket simogató pillantások és kedves szavak zökkentettek ki a depis hangulatból. Természetesen hamar kiderült ,hogy ez csak egy falat boldogság az éhes lelkemnek,de az az egy falat néha jobban esik,mint egy svédasztalos vacsora. Tudom,tudom...már megint beérem ennyivel. A kevesebb néha több... ehez az elvhez ragaszkodva cselekedtem az este további részében.

***

Mikor felocsúdtam már a parton ültem egy egyszerű műanyag pohárral a kezemben. Kortyolgattam a kis fehérboromat ami nem volt elég hideg így félre is tettem és hallottam ,ahogy a vihar szele egyre csak közeledik. A partszakasz üres lett az emberek pánikszerűen hagyják el a tavat.Mindenki menedéket keres és biztonságos helyre húzodik. Engem valamiért ez nem érdekel.

Mikor már mindenki elment egy alak rajzolódik ki a "homokvihar" mögött. Nem értem mit sétálgat ilyenkor a parton....tuti nem normális ! Majd rá kellett jönnöm , hogy ha Ő nem az akkor én még annyira sem ,mert én csak itt ülök a vihar kellős közepén és várok a :Mire is?!

Magam sem tudom. Az alak egyre csak közeledett mikor ismerős arcot véltem felfedezni a félhomályban és egy deres boros üveggel a kezében állt.

-Csatlakozhatok? -kérdezte.

-Üsse kavics! De csak ha megkínálsz a borodból...az enyém megmelegedett. -válaszoltam.

-Egye fene! - mosolygott.

Mellém ült ,koccintottunk ,de hogy mire ....mi magunk sem tudjuk.

Beszélt és mesélt és én csak néztem. Csillog a szeme és sugárzik belőle az élet,élvezi ,hogy teljes érdeklődéssel figyelnek minden szavára .Néztem ahogy a fogait minden mondat után óvatosan összeszorítja. Mikor valami olyat mondtam ami érdekes volt számára,hirtelen felvonta a szemöldökét és teljes érdeklődéssel fordult hozzám magyarázatért. Megmosolyogtatott..

Ő is sokszor hallgatott. Nem volt megfelelés, nem volt kényszer,nem volt negatívum... kivéve mikor leszakadt az ég.

Sikítás ,néhány részeg fiatal jaj veszékelése törte meg a "csendet" .

De mi akkor is csak ültünk és vártuk ,hogy az ég tegye amit tennie kell. Egyikünk sem akarta megváltoztatni ezt a pillanatot. Hagytuk ,hogy minden menjen a maga útján és a maga idejében... Mikor a szél alább hagyott és az eső elállt mindenki aludni tért.

Nem volt más csak Ő ,én ,a part és a végeláthatatlan víz!

Fázni kezdtem, a karom és a lábam libabőrös lett amit Ő egyből észrevett és kedvesen a vállára hajtotta a fejem és átölelt. Nem mondom , hogy teljesen elmúlt a hideg rázásom ....inkább felerősödött,de Ő még most is csak mesél, duruzsol a kis dörmögő hangjával és mondja és mondja és mondja. Minden egyes mondata után megkönnyebülést vélek felfedezni a hangjában. Mikor egymásra néztünk mindketten tudtuk,hogy veszélyes vizekre evezünk.Gyengéd puszik a nyakamon...halk szuszogás a fülemben ...és elvesztem.

A szemébe néztem,próbáltam megfejteni.Gyengéden megsimítottam az arcát és apró puszit adtam a szája közelébe,de még az arcára. Becsukta a szemét és mély levegőt vett...Rám nézett és közelebb húzott. A fejem a mellkasán,a kezem a nyakát és az arcát simogatja. Csak fekszünk a homokban és nézzük,ahogy a vihar felhő eltűnik az égről. Már nem fázom, lágy éjszakai szellő suhan végig a libabőrös testünkön amit én forró nyári levegőnek érzek jelenleg.

Hosszas tanakodás,fejtegetés, beszélgetés után egy csók landolt a számon. Éreztem ,hogy elönti az arcom a forróság....és biztos vagyok benne,hogy elpirultam.,de csak kuncogok rajta és két kezemmel az arcáért nyúlok. Mosolyogva megpuszilom a homlokát és az ölébe huppanok . A hátát simogatom ....mikor a keze a derekamhoz ér.... tudtam , hogy ez egy megismételhetetlen alkalom így kikapcsoltam az agyam és mindent ami gátoló tényező lehet és átadtam magam az érzésnek. Minden érintés után még jobban vágytam a következőre. Tetszett neki,hogy a hatalmába kerített és tudja,hogy innen már nem menekülök. Mosolygott és a szemében égett a tűz. Határozott elképzelése volt és nem tágított. Már nem akartam menekülni, ahogy forró mellkasa hozzám simul, erősen szorítom a vállát......a másik kezemmel a nyakát simogatva közelebb húzom és nem akarom elengedni. Nem ellenkezik és csókjai intenzitásával jelzi,hogy neki sem kellemetlen. Kezei tökéletesen illeszkednek a derekamra ...apró harapásokat érzek a számon közben egy erőteljes szorítás.....a csípőm a csípőjéhez szorul.......rettenetesen vágytam erre az érzésre....

A testem fellélegzett, a tüdőm megtelt levegővel és gyengéden kifújtam . Leemeltem a kezem a mellkasáról és a homokban támaszkodtam meg ....a nyirkos homok gyurmaként tolakodik át az ujjaim közötti résekben és testem remegésétől a homok a mellkasomról a rezzenések ritmusában peregnek az ő mellkasára . Csak nézem ....és Ő is csak néz. Nem szól, nem beszél....Szemei szikrákat vetnek...nyugalom árad a tekintetéből,megkönnyebbülés és csak elmosolyodik.....

CSEND!

Csend lepte el a partot . Halkan hallom ahogy a szél susog és újra viharos szél kerekedik belőle. A víz a partot mossa....egyre feljebb és feljebb jön. Én csak ülök és nézem...

Nézem az üres pokrócot. Se hideg fehérbor,sem műanyag pohár sem izzó szempár,sem a csodálatos vízparti ismerős idegen....

- Hol vagy ?

- Itt.

- Ez mikor történik?

- Most.

- És te mi vagy?

- Ez a pillanat.

Elérkezett a Pillanat búcsúja ...

Ez csak egy falat boldogság az éhes lelkünknek....A búcsú szívfacsaró volt. Nehezen múló,beteljesedetlen mégis őszinte és igaz.

A kevesebb néha több. -már említettem.

A lélek ami építésre vár, mint kártyavár pillanatok alatt romba dől ,ha rossz helyen akarják felépíttetni.

Kedves Pillanat !

Én mindig vigyázok rád !

Sose tudni mit hoz a jövő,mi lesz holnap és merre fúj a szél.

DE!

Az életben minden okkal történik. Minden ember és minden történés egy állomás. Mindenki életében van egy pillanat mikor válaszúthoz ér és próbára teszi a sors, az élet, Isten , nevezzük aminek csak akarod ! Dönteni kell. Igen vagy nem ? Jó vagy rossz ? Szabad vagy nem ? Helyes vagy helytelen? Az élet kihívások sorozata nekünk pedig az a dolgunk ,hogy ezek által birkózzunk meg a saját magunkkal folytatott cívodással. Vannak pillanatok amiknek rettenetesen fájó az időzítése. De ahogy telnek majd a napok,hetek,hónapok lassan kiderül mi, miért történt !

Kedves olvasó!

Az én tanulságom: Mindig légy türelmes magadhoz és ne hagyd , hogy bármi vagy bárki eltántorítson a céljaidtól,álmaidtól, vágyaidtól .Ne sürgesd saját magad , sürget eleget a rohanó világ. Az légy, aki vagy ! Vágyakozni a Pillanatra nem bűn! A pillanat mindig ott van, ahol lennie kell és akkor amikor a legnagyobb szükség van rá ! De az okára nem rögtön,azonnal derül fény,hanem az idő múlásával mikor majd ülsz a tó partján a Te pillanatoddal beléd nyilal a gondolat:

MOST MÁR ÉRTEM!

Akkor megnyugszol !

Belekortyolsz a hideg fehérborodba ami most tényleg ott van,megfelelő a hőfoka,tökéletes az idő és az időzítés . Ez lesz a Te pillanatod !