Újabb depressziós gondolatok
2022.október 12
Rég nem írtam már..ennek talán az az oka ,hogy hónapok óta nem éreztem magam ennyire ramatyul. Közeledik a szezon vége. Advent felé közeledve csökken a rendezvények száma.Ma egész nap az ágyban hevertem járt az agyam miközben sorozatot néztem és olvastam.Valójában elkezhetném előlrölmindkettő említett tevékenységet,mert semmit nem fogtam fel belőle. Minden pozitívnak vélt tervem ami a nyáron megfogalmazódott bennem és megvalósulni látszott egy pillanat töredéke alatt darabkáira hullott. Hát...megint elhittem,hogy megváltozik az életem. Gazdasági válság, árak az egekben,lakást bérelni egy vagyon az élelmiszerekre ki sem térek. Aki magyarországon él anélkül is tudja miről beszélek,hogy kifejteném.
Hogy képes egy emberi életet így tönkretenni valaki vagy valami?
Egyedülálló szülőként gyötrelmes a világ. Se egy ölelő kar,se egy biztos pont.
Azon gondolkodom,hogy inkább egy mérgező,nárcisztikus,bántalmazó kapcsolatban kellett volna maradjak csak azért,hogy a gyerekeim jövője biztosabb legyen?
Félre kellett volna tegyem az elveimet és nem okoskodni? Meg kellett volna tanulnom eltűrni a megaláztatást és a fájdalmat? Meg kellett volna tanulnom nem kimutatni az érzéseimet és nem sírni a gyerekek előtt...hogy mellettem ébredjenek és hajtsák álomra a fejüket most?
Hibás vagyok , hogy úgy döntöttem egyedül is menni fog ? Rossz anya lennék,mert azt hittem elég vagyok egyedül is ahhoz ,hogy megváltsam a világot ?
Sosem fogom megtudni...
Nem itélkezem...tényleg nem...de sokan érdek házasságban élnek,eltűrnek mindent csak azért..hogy fedél legyen a fejük felett. Persze egy gyermek minden fájdalmat és kockázatot megér...Én miért vagyok képtelen erre? Nekem miért nem megy,hogy szét tegyem a lábam egy jómódú idegennek aki utána mindent finanszíroz helyettem ?
Miért nem születtem olyannak mint mások,vagy miért nem tudok olyanná válni? Nem nehéz...mennyi ilyet látni a celeb világban is. 20 éves nő 70 éves férfi mellett aztán mikor szegény idős férj elhunyt a luvnyáé a vagyon...én miért nem vagyok EZ?!
Gyűlölöm magam amiért az vagyok aki! Utálom,hogy minden reggel kinyitom a szemem ...de közben mégsem,hisz a két kislányom beleőrülne a hiányomba! Vagy talán mégsem?
Lehet észre se vennék ha egyszer csak nem lennék?Túljutnának rajta?
Én is elfogadtam,hogy apa nincs többé.Idő kellett hozzá...meglepően sok...sokszor még ma is nagyon hiányzik. Nem is értem mik ezek a bolond gondolatok,de muszáj leírnom és megszabadulnom mindezektől mert felemészt. Olyan sok ideig nem gyötörtek..és most újra. Szívem szerint lekaparnám a falat fájdalmamban. Szorít a mellkasom és fáj minden levegővétel...Nem tudom mihez kezdjek. A lányaim kisimult kis arcuk lenne rá a gyógymód. Látni ahogy mellettem fekszenek és alszanak. Hallgatnám a szuszogásuk és a horkolásuk.Boldog lennék .
Most a magán jellegű problémáim teljesen eltörpülnek,bár nyilván ez is közrejátszik abban,hogy újra összetörtem.