Sokáig őrlődtem míg belekezdtem ebbe az irományba. Valójában még nem tudtam megfogalmazni saját magamnak sem azt ami bánt és ami fáj. Az írás az egyetlen mentsváram az ilyen helyzetekben.Ilyenkor önmagam vagyok. Nincsenek gátlások és a félelmem is eltűnik arra az időre míg hagyom,hogy a kezem és a billentyűk összhangba kerüljenek a saját tempójukban. Megjegyezném,hogy a papírral és a tollal régebbi barátok vagyunk...de ez is jobb mint a semmi.A naptár szerint március 20.-át írunk. Felkeltem reggel,kinn szállingózott a hó.Kerge időjárás. Pár nappal ezelőtt vékony köntösben ültem a kertben a kis tó mellett, és olvastam egy csodálatos művet. A nap lágyan égette az arcom, a szellő kellemesen fújdogálta a hajam, élveztem a pillanatot. Néha fel - fel pillantottam a kacagó gyermekekre a kertben, jó volt látni mennyire örülnek ők is a jó időnek...és tessék...már nem akkor van hanem most.Nem tetszett a mai nap,napsütéses szombatra vágytam de az élet nem kívánságműsor.Semmit mondó hangulatom volt ma egész nap. Igyekeztem jó pofát vágni,de őszinte leszek...nem ment. Sok minden kavargott a szívemben: gyűlölet,szeretet,vágy,fájdalom,reménytelenség,remény,boldogság,szomorúság.Az első reményvesztésem a múltból köszön vissza.Már olvashattatok róla, A SÖTÉT ALAK aki újra és újra visszaköszön az életemben.Éppen folyamatban van eddigi legsötétebb összeesküvése ellenem.Azt akarja ellenem fordítani ami a szívemnek a legkedvesebb.Nyugtattam magam,hogy ezt nem tudja megvalósítani és feleslegesen fecsérelem az időm az ezen való aggódásra. A minap beigazolódott a félelmem és tudatosította velem szívem egyik legkedvesebb darabja , hogy elkezdődött.A szívem szakadt meg. Mintha egy rozsdás pengéjű,életlen kést forgattak volna a gyomromban. Az érzés magával ragadott.Most is érzem a vér ízét a számban, érzem ahogyan levegő után kapkodok és érzem, ahogy erőmön felül küzdök azért, hogy végre véget érjen a fájdalom. Mind eközben a vonathoz hasonló zakatoló hangtól a fejem kezd szétrobbanni és tulajdonképpen nem tudom megérteni: MIT KÖVETTEM EL,HOGY EZT ÉRDEMLEM?!A kérdésnek értelme sincs, hisz nem fogom megtudni a választ. Legalábbis egy hamar biztos,hogy nem.Az egyetlen ami vigaszt nyújt ebben a nehéz helyzetben az,hogy szívem második legfontosabb darabkája erőt ad.MINDIG AZ OKOZ FÁJDALMAT, AKIT A LEGJOBBAN SZERETSZ.De nem önszántából teszi, és ezt tudom. Emiatt nem tudok rá haragudni, hiszen nem tehet róla. Ő még nem tudja felmérni tetteinek súlyát,viszont akik biztatják...ők bizony nagyon is tisztában vannak azzal,hogy ezzel mekkora kárt okoznak az Ő kicsi szívében és jó magaméban.Ha majd egyszer miközben életem történetét adom át neki és elég idős lesz ahhoz, hogy megértse mi történt mikor édesanyja szívét darabokra törte,elmondom neki a történteket.Elmondom , hogy a felnőtteknek és ezzel együtt az anyukáknak is néha kegyes hazugsághoz kell folyamodniuk. Majd megtudja,hogy a sötét alak és a mögötte megbújó sötét árnyak csak azért világítottak fehéren a szemébe és azért lebegett glória a fejük felett, mert Anya megvédte a csúnya igazságtól és azt akarta, hogy azt lássa amit látni akar gyerekszemmel.A gyermek tiszta lelkét csak egy felnőtt tudja bemocskolni...és az a felnőtt nem én leszek. Még ha most én vagyok a rossz akkor is,mert később mikor a tudatosság az elméjébe hasít meg fogja köszönni, hogy megóvtam attól amitől engem soha senki nem tudott.